Termékrendelés
Kiemelt partnerünk
Kiemelt esemény
Legfrissebb híreink
 
Egyéb tippek, tanácsok
 
Iratkozzon fel Hírlevelünkre!

 
 

 

A 2005-ben útnak indított Coca-Cola Magyarország Testébresztő program azt a célt hivatott szolgálni, hogy változatos rendezvényeiken minél több embernek biztosítson lehetőséget arra, hogy szabadidejét mozgással, sporttevékenységgel, aktív kikapcsolódással töltse. A megalapítás óta több mint 3 millió ember mozgott velük. Az egészséges életmódot, a mozgást és a kalória-egyensúly megtartását népszerűsítő program az elmúlt években számtalan szabadidősport rendezvényt támogatott. A Testébresztő program nagykövete, vezető edzője Varró Gyula az ő sajátos, változatos és lendületes óratípusaival még izgalmasabbá teszi az egész rendezvényt. „Nagyon sok Testébresztő eseményen vettem már részt, mint előadó vagy tartottam bemelegítést. A Testébresztő Csapatával karöltve, közösen készítettünk egy irodai mozgást népszerűsítő DVD-t is, múlt évben pedig Testébresztő Testőr Tábor néven a TV2-n nyolc héten át nyolc kiválasztott résztvevő segítségével igyekeztünk a helyes életmód felé terelni a nézőket” – mondja Gyula.

 

2015-ben tavasszal az alábbi helyszíneken vehetsz részt ingyenes élményedzéseinken:

 

április

04.15. szerda            Kisvárda

                                  Városi Sportcsarnok          18:00 - 20:00

04.18. szombat         Salgótarján

                                  Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola       16:00 - 18:00

04.29. szerda            Miskolc

                                  Miskolci Egyetemi Sportcsarnok   18:00 - 20:00 közreműködik Szabó Viki

 

május

05.14. csütörtök        Dunaújváros

                                  Dunafitt Sportcentrum       17:00 - 19:00 közreműködik Amál, Andi, Anikó, Kata, Szandra

05.16. szombat         Eger 

                                  Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola (KÖZGÉ)  9:00 - 12:00

                                  közreműködik Borbás Gabriella, Bóta Zsuzsanna, Nagy Barbara, Fülep Péter

 

 

 

 



Mérlegeld a bevitt és leadott kalóriákat!

 

Velünk megtalálod az egyensúlyt!

Gyere el Te is! Várunk szeretettel!

Látogass el a www.testébresztő.hu - ra, hogy tájékozodhass további eseményeinkről!